Szívszakadás, befordulás...
Tegnap az apró mindenen zokogva szétcsúszva készülődött lefekvéshez.
Nagyjából annyi lelkesedéssel, mint akinek a hátát verik szegecses ostorral, de minimum amikor a frízt kötözik ki az istránggal a szekérhez, ami ugyebár lényéből fakadóan méltóságon aluli...
:(
De mivel minden este végignézem "A hattyú halála a'la Mackó" című nagyszerű előadást, első körön ezen nem akadtam fenn.
Amikor azonban a hátsimire keserves zokogás, krokodilkönny volt a válasz, megkérdeztem, hogy most akkor miért is sírunk...
-"Azért, mert velem nem élhet az Apukám."
Vettem egy mély levegőt, kb. nyílt PTX ( pneumothorax ) tüdőlövés után, hangon.
-Aham...
-"Amikor pici voltam, alig volt játékom, saját szobám sem volt, de ott volt az apukám és az volt az én kis drága biztonságom. Most meg nincs velem a Drága Apuci és azok a régi játékok sincsenek meg. Miért kellett elköltöznie?"
-Tudod, ő nem költözött volna el, én költöztem el.
-"De miért kellett? Brühűűű! "
-Ezt már meséltük, sokat veszekedtünk, nem tudtuk jobban csinálni és én nem akartam úgy élni, hogy folyamatosan bunkók vagyunk egymással 20-30 éven keresztül."
-"De én mit csináltam rosszul, miért haragszik rám az Isten? Valami csúnyát mondtam Rá, amikor kicsi voltam?"
-Nem csináltál semmit rosszul. Nem miattad van. Nekünk kell ebből valamit tanulnunk.
-"De hát ez nekem nem jó, én vagyok mindig szomorú."
-Tudod, ez senkinek nem jó, de nem lehet visszacsinálni. Ez már így alakult.
-"Nincs időgép?"
-Nincs, de Te majd megépítheted.
-"Remélem, a következő életemben nem kell szétköltöznie a szüleimnek... Biztos nem lehet már megjavítani?"
-Próbáltuk, nem ment. Most pedig már Apának más a felesége és oda tartozik.
-"Jaj, de miért nem Te lettél a felesége? Úgy kellett volna."
-Hát, mert én nem mentem hozzá, csak a menyasszonya voltam.
-"De miért nem? Szegény Apuci olyan kis cuki, nem szabadott volna nemet mondani, ha akarta... Ő csak szerette volna ha valaki szereti és jó hozzá."
-Azt hiszem a felesége jobban illik hozzá, nagyon gondoskodó, házias, szép...
-"Nem, mert egyformán cukik vagytok és kedvesek és jobban illetek egymáshoz."
-Hát tudod, a szerelem fura dolog, jön-megy, mint a távirat, mindent felborít... Nagyon szerettük egymást, de aztán megváltoztunk. Én sokat dolgoztam, sokat idegeskedtem, fáradt voltam, Apa meg sokat volt fiatal, szép lányok között, aztán egyszer csak megtetszett neki valaki, aztán ez lett...
-"De Apa nem tehetett arról, hogy veled mi történt nap közben, nem kellett volna vele mérgeskedni."
-Hát az lehet. De Anyád már csak ilyen idiótán működött akkoriban.
-"Nem vagy idióta. Azt hogy érted, hogy a szerelem mindent felborít?"
-Van, hogy vívódik az eszed meg a szíved. Ha az eszedre hallgatsz, semmi nem változik az életedben, csak boldogtalan leszel, ha a szívedre, akkor meg összekuszálsz, szétzúzol mindent magad körül, ami fontos volt addig. Sehogy sem jó. Majd meglátod...
-"Jó nagy szemétség."
-Hát érdekes furcsaság minden esetre.