Szétszakadva...

2015.12.01 03:01

Sérült madárként kucorgok egy ágon,
Alattam a mélység, sötét s most már látom,
Távol tőlem vacog magában a lelkem.
Mindazt, ami történt, én magammal tettem.
Magamnak a fájót, magamnak a szépet,
Mind a sajgó poklot, az elhagyott rétet, 
Az üres ormot is. Ott fenn a magasban.
Én voltam tán az is, ki engem elhagytam.
Szárnyalni vágytam s a mélybe vetettem
Törékeny, picinyke, lent vacogó lelkem.
Most ülök az ágon és csupán azt várom, 
Csenevész kis lelkem végre mellém másszon.
Hogy aztán majd együtt, innen körbenézve, 
Kiáltsuk az égre, világ tetejébe, hogy így összetörve,
Szétforgácsolódva lettünk újra egység kétségekből forrva.