Olyan elképesztően, csodálatosan gyarló....
Elgondolkodtató, hogy míg azokat, akik látás, hallás nélkül érkeztek e világra, őszinte szívvel szánjuk.
Mindeközben, aki érzelmi-vaknak vagy lélek-süketnek született, arra néha mérhetetlenül haragszunk...
Pedig ugyanolyan fogyaték, mint bármi más.
Mert fáj nekünk a tapintatlanság, elutasítás, közöny.
Belegondoltál már?
A festmény, a zene, a naplemente, a természet varázslata, fűszeres illatai sem kevesebbek attól, hogy van, akinek nem adatott meg, hogy értékelni, élvezni, szeretni tudja.
Megítéléstől függetlenül létező csodák.
Mint ahogy Te is.
Mi is szépek, értékesek, különlegesek, ragyogóak maradunk, mindattól függetlenül, hogy lesznek emberek, akik ezt soha nem fogják tudni észrevenni, bármennyire is igyekszünk.
Nincs rá képességük.
Talán lesznek pillanatok, hogy ettől a gyenge, negatív visszajelzéstől vagy épp annak teljes, világűrnyi nagyságrendű hiányától megfakul a kép magunkról a saját szemünkben, de az csak egy külső ingerre adott hibás reakció.
Olyan, mint egy égési sérülés miatt kicsattintani magunkat az emeletről az ablakon át.
Nem a sérülés fog jobban fájni, hanem ahogy az ember magát marcangolja.
(Mit csinálok rosszul? Miért velem történik? Miért nem lehet engem szeretni? stb.)
Miért ne lehetne?
:)
Nagyon is!
Csak legfeljebb Ő nem tud vagy nem akar vagy nem jól, számodra nem komfortosan tudja, mert úgy tanulta meg...
Ráadásul a fájdalom egy kósza pillanat csupán, lehet akár figyelmetlenség, rossz nap, félreértés is. De ahogy magunkat gyötörgetjük ilyen-olyan októl vezérelve az nagyon kitartó és módszeres tud lenni.
Pedig a fájdalom csak egy vészreakció.
Figyelmeztet: "Vigyázz, nem jót teszel magaddal!"
Véd, óv.
Miért ragaszkodunk hozzá mégis akár évekig?
Nem merünk boldogok lenni?
Akár a kultúránkból is adódhat...
Mi lenne, ha tovább nem bántanád Magad?
Legjobban csakis Te tudod, mennyit érsz.
Egyébként...
Nem is biztos, hogy dühünkre érdemes, aki csak a szexre gondol és ez irányban ténykedne...
Mert hiszen nyomorultnak meglehet, hogy kizárólag erre van adottsága.
Még ha oly csekélyke, siralmas is, akár fizikálisan, akár tevékenység minőségét illetően.
Valahol mindenki abban tud kiteljesedni, amiben erősnek érzi magát.
Ott magabiztos, annak határait feszegeti.
Van, ki a szexualitásban, van, ki a gyökérkedésben, van, aki a mártírkodásban vagy a féltékenységben.
Megdöbbentő, ha esetleg mindezeket egyszerre produkálja.
Nem tudod, sírj vagy nevess, olyan groteszk...
Kész szerencse, hogy nekünk mindez felháborítóan vagy elkeserítően, netán lehangolóan, néha sokkolóan kevés.
Ezek szerint több kellemesebb és erősebb tulajdonságunk is van ezek nélkül vagy akár ezek mellett is.
Meglehet, néha pimaszkodnánk, néha pajzánkodnánk, de életünk túlnyomó részét nem ez tölti ki...vagy nem csak ez.
Nem törekszem tökéletességre.
Nem is menne.
Nekem biztos nem.
Én is végtelenül esendő, alkalmanként nagyon is suta vagyok.
De élvezem.
Az egész bábeli zűrzavart. Kívül-belül.
;)