Iránytű...
Már eljutottunk odáig, hogy elég volt a félelemből, a fájdalomból, a konfliktusokból.
Már sejtszinten vágyjuk és hisszük, hogy tud ez az élet ennél többet is adni nekünk.
Már tudjuk, hogy nekünk és csakis nekünk kell változni, változtatni.
Mindenkinek a sajátján.
De nem tudjuk merre, hogyan, miként.
Most kellene egy jel, útmutatás, valami segítség.
Az összes eddigi tapasztalatunk, ismeretünk már a múlté.
Hasznavehetetlen.
Megújulnánk.
De nincs ehhez az egész ÉLET nevű mókához egy rendes használati útmutató.
Már tudjuk:
-Ne alázkodj meg!
-Ne dobd oda magad!
-Ne add fel!
-Ne mondj le az életed legfontosabb szereplőjéről: Saját magadról!
-Ne zárkózz be!
-Ne...
Jó, de valaki megmondaná, hogy akkor mégis mit kéne most csinálni?
Ha az eddigit egy porcikám sem bírja már ki egy percre sem?
Ha máshogy meg nem tudom csinálni, fogalmam sincs, hogyan kell máshogy?
Ha akarom, de nem megy a változás?
Dühös leszek, türelmetlen, feszült és...
...és csalódott.
De hát harcoltam, tanultam, figyeltem, akarom...
SEGÍTSÉÉÉG!!!!!
Áh!
Hagyjatok békén!
Elegem vaaaan!
ISMERŐS?
;)
Annyira nagyon akarjuk azt a fránya változást.
Már léptünk, már bátrak voltunk, most meg mi van?
:/
Hát most meg az van, hogy türelmetlenek vagyunk.
Pedig az ide vezető út sem csak egy percig tartott...
Instant és tuti működő megoldást akarunk mindenre azonnal, pénz visszafizetési garanciával.
;)
Felértünk a hegyre, megvan az út és most kapott el a "Cseszd meg róka a fűnyíródat"-jellegű hiszti minket.
Ami onnan nézve, hogy miken vagyunk túl, egyébként szörnyen vicces...
Ha esetleg picit megnyugszol, rájössz, hogy mindig van segítség, de aprók a lépések és picurkák a változások.
Lassíts és csak élvezd a mindennapokat!
Volt idő, amikor nem is beszéltünk.
Amikor haragudtunk.
Dühösek vagy sértettek voltunk.
Most itt vagyunk.
Bele tudom fúrni a tekintetem a szép szemedbe.
Lehet, hogy van konfliktus, de megbeszéljük.
Nem menekülünk el.
Nem vágjuk egymásra az ajtót, telefont.
Együtt meg akarjuk érteni, oldani, mert fontosak vagyunk egymásnak.
Lehet, hogy nem mondja, hogy szeret.
De visel téged, mint én a nagyanyám által kötött gyapjúpulcsit.
Szúrt bitangul, de tőle kaptam és viseltem, mert ő nagyon fontos volt nekem.
Senki más miatt nem viseltem volna.
Ugye?
:)
Segítség is jön, csak két nehézség van:
Meg kell tanulni kérni és elfogadni.
De nagyon szépen kérlek, ne akard irányítani!
Ne mondd meg, milyen legyen, mikor, kitől!
Annyi ajándék jön, de persze egyik sem olyan, mint elképzelted.
Mi van, ha sokkal-sokkal jobb, minden eddiginél?
Talán el sem tudod képzelni, mert még soha nem is tapasztaltad.
Új, más, szokatlan, ismeretlen.
(Ijesztő, mi?)
Minden ajándékot vissza akarsz adni, csak mert nem ismerős a csomagolása?
:)
Kapaszkodunk a megszokottba, még ha rossz is, mert az legalább kiszámítható.
És ami kiszámítható volt eddig, az téged boldoggá tett?
Miért ne lehetne furcsa, váratlan, érdekes, bohókás, szeleburdi?
Miért ne kacaghatnál, sikíthatnál, bolondoznál?
Jah, nem illik?
Ki szól Rád?
Ő boldog?
Emlékszel?
Azt mondtuk gyermekként, dacból:
"Ha majd nagy leszek, én azt csinálok, amit akarok!"
Jó hírem van:
MOST NAGY VAGY!
;)
