Halloween...
Amikor kiszakad...
-A mellkasodból a szíved.
Amikor kiszalad...
-A lábad alól és nem hiszed,
Hogy veled is megtörtént és megesett.
Amikor rádöbbensz, hogy féltve őrzött álmod
Annak a másiknak csak baleset...
Reggel még hitetlenkedve, nevetve, kacagva
Hunyorogtam a harmatgyengén ébredő Napba.
Nem hiszem, hogy volt valaha valaki nálam boldogabb.
Gyorsan tovább áll ez az érzés. Utána bánat fojtogat.
Már letettem róla, keserű szájízzel továbblépve az álmon,
Hogy élhetek családban és lehet még egy kicsi fiam/lányom.
Működött az életem. Valahogy. Azzal, ami akkor belefért.
Majd ezen a reggelen csillanni láttam a feladott reményt.
Délután már kicsit feszülten, zavartan
Szeltem az utat Hozzá. Fogalmaztam.
Hogyan is lehet jól elmondani,
Hogy most már nem kettőnkről,
Hanem hármunkról szól a "Mi"?
Megérkeztem. Ültem az ölében. Mesélt, örült, ölelt.
Hallgattam, néztem. Vártam, rám végre mikor figyel?
Bolondozott, bohókált, nevetett, simított, csapongott.
Megkérdeztem, lehet-e komolyan beszélni pont most?
-Terhes vagy?
-Igen.
Csend, döbbenet, ijedtség.
-De ugye meg tudod oldani?
Nem volt semmi mentség.
Meg...?
Persze...
Én mindent...
Bármikor...
Egyedül, két kézzel nyomom tövig a kést szívembe.
Forgatom is erősen, ha már arra jár.
S ha úgy kívánja és attól nyugodt bárki,
Csízmasarokkal taposom magam
Legméllyebben a parttalan mocsárba.
És míg zokogok és megsemmisülök,
Mosolyt is festek arcomra fájdalomból.
Hogy másnak véletlenül se essen bántódása,
Ne legyen kellemetlen, ahogyan halódom.
Ha torz, groteszk mosoly lett, én kérek elnézést.
Tőlem ma sajnos csak ennyi telt.
Bár leginkább azt feltételezném,
Hogy erről ő vagy bárki mit sem sejt.
"Urak!" Ím, hát jó mulatást!
Folyhat a bor, szólhat a zene.
Elegáns helyeken a folytatást,
Következő törött álmot látjátok-e?
S majd ha egyszer egyedül
Két kezed végleg párnádra hullt,
Ne feledd, hogy ott legbelül,
Lakott egy lány és volt egy másik út.
