Gyönyörű paradoxon...
Gondolom, végre vígan alszol,
Míg a hajnal az éjből majszol,
Tőlem távol, némán fekve
gondolsz ...talán a szexre.
Miközben én itt a ködben,
Álmos kis fejem felütöttem.
Elvitted messze az álmom,
Csak Veled fogok, már látom,
Végre valódit aludni,
Mikor átölelsz és tudni
Vélem a lehetetlent,
-Mert okoz telhetetlent
Az érzés, ahogy a karod
Lágyan körém fonod.
Elolvad a világ lassan,
Száguld lelkünk a magasban,
Ott ahol már semmi más nincs
Csak varázslat, szédület-kincs.
Nem lesz nyugtunk addig,
Míg el nem jön a randink.
Utána mi történik?
Mindent elsöpör s az égig
Repül majd gyötört szívünk.
(Csoda, hogy még hittünk...)
Ahogy érzem a bőröd, illatod,
Szívemet csavargatni itthagyod
Mikor visszamész a valódba
És elillan az a csalóka
"Mi ketten örökre egyek"
Mese, mit el kell feledjek,
Ha túlélni vágyom a nincset.
Pedig tartanám még a kincset
Ami most nekem Te vagy.
Reggelre szél fújja az álmot,
Derengve itt hagyja a mámort,
Kicsit még had gyötörjön,
Emeljen, majd összetörjön.
De akkor is, de mégis
Szeretném újra én is.
S majd belehalok lassan,
Csendesen és magamban.
