Est-hajnali katyvasz...
Rózsaszín és lila fellegek járják az égen násztáncukat.
A narancssárgán izzó Nap huncutul visszakacsintgat még a környező hegyek sziklacsipkés háta mögül.
Nyúlnak az árnyékok, méllyülnek a színek.
Több a sötétkék, mélybordó, méregzöld, padlizsánlila.
A távoli fák játékosan váltogatják alakjukat.
Meséket dobnak elsuhantukban felém.
Innen tátott szájú harcos sárkány, tűzokádásra, ölésre, királylány elrablására készen, onnan ágaskodó szilaj mén, talán pegazus, majd kárörvendően kacagó banya, még a söprű is odabiggyesztve alá.
A hegyek táncoló óriásokká avanzsáltak.
Lomhán mókásak, nem félelmetesek.
Közöttük a más dimenziókban élő erdei tündérektől elcsent titokzatos köd-pára gomolyog, felissza, elnyeli a jelenkor valóságát.
Meglehet, lejöttek a bodros felhőbarikák aludni a rétre, a hegyek (a pásztor óriások) biztonságot adó tekintete közé.
A ködben mocsarat, lápi lidércet, tündét, koboldot sejdítek.
Huncutságban mesterkedés visszafogott nevetését, a varázslat ismeretlen nyelveken mormolását is mellé képzelem.
Csillámot, vízcsobbanást, surranást is küld felém emlékeim bugyra színesítvén a gondolat-érzet villódzást a zsibbadt-fájó-szurkáló, távoli, tompa, félálom-éberség határmezsgyére.
Buszon hazafelé...
Már sötét van.
Messze még...
A göncölszekér félköríves rúdjának csillagai simogatóan rámnevetnek.
Bárhol járok, otthon vagyok, ha felnézek az égre.
Oly picinyke az ember.
És olyan kis kelekótya.
:)
Gyakran mosolygok magamon, amikor belegondolok a mindennapok problémáiba ebből a szemszögből.
Vajon mit számít majd hetek, hónapok, évek múlva mindaz, amin épp aggódunk?
Szeretem ezt az érzést.
Amikor este a parkban ülök egy padon és felnézek a fejem fölé a vadgesztenyefa "kitárt ujjú óriáskéz"-szerű leveleire ugyanezt a békét érzem.
Nem sokkal vagyunk nagyobbak, mint a pillangó, melyet az imént rebbentett fel a távoli lámpák visszautasíthatatlanul hívogató, felperzselő, apró világát megsemmisítő, mézcsorgású meleg fénye.
Tán sokkal okosabbak sem.
Csak szeretnénk hinni...
Fáj a lábam.
Nem tudom mozgatni.
Ezer hangya szaladgál benne.
Fekszik az ölemben cicaként összegubózva a "Héttörpe".
Igen.
Tudor, Vidor, Szundi, Goni, Nyűgi, Hiszti, Rinyi.
:)
Nem akarom felkelteni.
Elfáradt.
Rengeteg kacagós, rossz kisfiús, huncut, zsivány, nyűgös, hisztis, kivételes, feledhetetlen pillanatot sikerült belesűríteni a tegnapi napba.
Hihetetlen fáradt vagyok...
...és végtelenül boldog.
Bitang rossz tud lenni és végtelenül kedves is.
Szeretem.
Kaptunk egy tucat élményt, amit már senki sem vehet el tőlünk.
Emlékpillangó gyűjtemény.
;)
