Egyedül...
"Nekem a lelkem fázik."
-mondta egyszer a gyerekem apája.
Milyen nehéz, amikor párkapcsolatban vagy magányos.
Nem könnyebb attól, hogy mindkét fél az...
Mennyire hajlamosak vagyunk ilyenkor haragudni a másikra.
:)
Valamiért, amit nem úgy csinál, ahogy nekünk jó lenne.
Közben talán fogalmunk sincs, nekünk hogyan is lenne jó...
Aztán egyik nap felébredve már nincs ott.
De a haragunk még jódarabig ott üldögél velünk az ágyunk szélén.
Minden reggel és minden este.
Dacosan hajtogatva, hogy jobb ez így.
Magas falakat és gátakat építgetve napról-napra valami újnak, jónak, szépségesnek.
Nem kell!
Nem a fájdalom, nem a csalódás.
"Nem kell senki."-mantrázza a fejedben.
Egyedül...
Félek egyedül lenni, mert mi lesz, ha bajom lesz?
Mi lesz, ha senki nem segít?
Ha senki nem szól hozzám?
Ha meghalok?
Ha...
Nem egyedüllétre lett az ember kitalálva.-mondta egyszer egy új szerelmem.
Mégis egyedül él.
A falai magasabbak, mint amekkora akaratom volt átjutni rajtuk.
:)
Egyedül...
Hagyj egy kicsit egyedül a gondolataimmal!
Hogy tudjam, hogy érezzem végre, hogy ki vagyok és miért vagyok itt!
Hogy picit megnyugodjak és megpihenjek...
....egyedül.
Hogy utána ismét lehessek veled az, akivel neked jó!
Egy csomó energia, egy kupac ragyogás és egy csipet csillagpor.
Egy különleges morzsa az univerzumból.
Mert mind ezek vagyunk.
:)
Egyedül.
Önmagunkban.
