Egetrengető Marcipán...
Kisfiam, kis Pajtikám!
Hétmérföldes Marcipán!
Baba szem és manó fejke,
Szőrme gyapja, apja fajta...
Hegyet-völgyet mind bejárja,
Közben be nem áll a szája.
Mindent tudó Tudálék,
Nincs benne ártó szándék.
Mégis, mikor ötlet támad,
Hadat üzen a világnak,
Tornádó lesz, végigsöpör,
Lelket üveghanggal gyötör.
Női nemre fúriát hoz,
A lakásra ősi káoszt.
Fény sem lesz ott, nyugalom se,
Csak ha elfárad majd este.
Felfedez, megfejt, kitalál,
Kérdez, már válaszol, integrál.
Követel, csapong, hajszol.
Nem kíméli magát sem a bajtól.
Elveszik, elszökik, elhagy.
Nem akar, nem teszi, nem baj.
Egyszem atomreaktor magzatom,
Sok biz' ha a visítást hallgatom.
"Jaj, Anya, de ugye megkapom?
Annyira régóta akarom.
Nem kell más, csak is ez, semmi több.
Nem holnap, az azonnal is késő."
"Nem eszek, nem iszok, nem fekszem.
Fürdés és fogmosás, na azt nem!"
"Éhes vagyok és szomjas is.
Nem fekszem, jó lesz az holnap is."
"Csak még ezt, csak kicsit, megnézem.
Elrakni? Lettenni? Na mit nem!"
Dünnyögő, morcogó, könnyező.
"Manyuci! Nem hagysz itt?"-Könyörgő.
Nem. Dehogy! Ameddig lélegzem.
Azután sem foglak. Úgy érzem.
Dühödt kis szélvészes koboldom.
Itt leszek, valahogy megoldom.