Ébredés...

De én már csak néha álmodom,
Vágyaimat inkább visszább fogom,
Nincs lázadás, sem szárnyalás,
Nincs zuhanás s ritkán varázs.

Immár óvatosabban lépdelek, 
Lassan iszom magamba a kék eget.
Kényelmesen nyújtózkodva a fényben,
Csendesen szemlélem a lényem.

Változom, elrohan a világ.
Nem sodor, nem repít, csak kivár.
Elmúlt, rég összetört pár vihar.
Nem riaszt, nem ér el semmi baj.

Elillan, továbbáll, majd elül.
Nem bánthat, nem fájhat legbelül.
Megkövült ím a múlt. Szép szobor.
Veszélybe mától már nem sodor.

Pihenek, ébredek, figyelek.
Ha félek, megfogom két kezed.
Hallgatlak, érezlek, megnyugtat.
Tudom jól, mint minden, elmúlhat.

Pont ezért áldott a pillanat.
Kincs vagyok, amelyik itt maradt.
Végtelen rég korból karcosan,
Az időtől megkopva, harcosan.

Te pedig meséből régi hős,
Pókhálós a múltad, nádtetős.
Rám leltél, elraktál szívedhez.
Ha mennék, tudom, hogy elengedsz.

Nem megyek, itt vagyok. Vigyázz rám!
Melletted bohókás királylány
Lettem én, gyermek is csacsogó,
Csillogó szemekkel ragyogó.

:)