Berögzült félelmeink...
Kicsi lány korom óta tudom, ha egy tiszti lakótelepen zaj van, ott a zárt ajtók mögött, -leggyakrabban az alkohol hatására- akár véres tragédiák is folyhatnak.
Mindenki diszkréten elfordítja a fejét, elvégre az ő férje / apja sem jobb egy fokkal sem, legfeljebb másik napon garázdál.
Apám is hosszú évekig járt el tájékozódni a város kocsmáiba, hogy hol-mennyiért adják a sört meg még ki tudja mit...
Akár napi szinten tisztában volt az árfolyamokkal.
Háromtól már rendesen beferdült, akkor megfejtette a világ dolgait, ha akkor alaposan elmagyarázták neki a helyi rézbőrűek, vagy a rend éber őrei, hogy okos lehet, de erős nem, jól jártunk, mert megcsapkodva jött haza.
Ha nem agyabugyálta el senki, akkor viszont erős lett és bátor, megnevelte a családot, így lehetett tenyérlenyomatot, monoklit, vagy nadrágszíj csat mintázatot szerezni ide-oda...
Én pedig hamar képbe kerültem a kocsmák belsejével, csudálatos hangulatával és populációjával, mivel mindig nekem jutott a nemes feladat, hogy az öregemet hazatájoljam merev részegen a krimóból, bárhol is légyen az.
Erről persze senki nem beszél, mert nyilván nem a büszkeség feszegeti az ember mellkasát, amikor ez zajlik nap, mint nap, a püfölés pedig mindig ott lóg, ki tudja hol áll meg, ki tudja mikor, éppen kit talál meg...
Mint ahogy arról sem regél az ember általában, hogy miért rezdülök össze minden hirtelen hangra, durva mozdulatra, ok nélküli cseszegetésre a mai napig a sírás határán feszülve fojtogató félelemmel a torkom, mellkasom körül.
Vagy hogy miért nem tudom elviselni, ha valaki csendben megáll a hátam mögött...
Aztán volt időszak, amikor Apám csak hétvégente járt haza és hét közben béke volt, szeretet, nyugalom.
Talán ezért is fontosabb a nyugalom és béke számomra mindennél, mindenkinél...
És hihetetlen csodákra is képes vagyok ám, mint a legnagyobb zajban, üvöltözésben, akár egy diszkó kellős közepén a mélynyomó ládán való elalvás. Vagy a takaró alatt kucorgás levegővétel nélkül. Mint a nyúl, aki nem fut el, csak a popója lóg ki a sarokból, reszkető szíve már rég kirontott a száján a fogai között, mint a gyorsvonat a Tom és Jerryben...
Mindegy.
Hazafelé az első szinten kivehetetlen férfihang és valami az ajtónak csapódott.
Első reakcióm:
Részegség, verekedés...
Menekülj!
Ugyanaz a 5-6 éves kislány voltam, aki a tél közepén fürdéshez készülődve egy szál bugyiban kimenekült a lakásból és felmászott a ház előtti cseresznyefa legtetejére és onnan visította világgá félelmét.
Második csapódás az ajtón.
Egy kulcs.
Ekkor már új üzemmód, az anya, aki nem akar bajt, tereltem a kindert fel a biztonságba, ahol majd bezárt ajtók mögött minden szép lesz és rózsaszín.
Még egy csapódás...
A valóság.
Ott egy idős pindur bácsika lakik, baja is lehet.
Megerőszakolod a belédégett rettegést és a jólnevelt nemtörődömséget és megkérdezed:
"Laci bácsi, jól van?"
Elfúló "Segítség!" volt a válasz.
Az ajtón a levélrésen át érkezett a kulcs.
Az összeset végigpróbáltam, úgy tűnt fél év alatt...
A járókeret erre, a bácsika amarra a földön, az ajtó véres, valami kiömlött, felemelni egyedül nem bírom. Segítség kell, egyedül hagyni nem merem, Macit küldöm.
Az erős, valamire való szomszéd nincs itthon.
A szembe szomszéd kedvesen lekapcsolja az előszoba villanyt és beljebb somfordál a konyhából, mintha ott sem lett volna.
A nyugdíjas szomszédok hála a jó égnek itthon, a néni telefonál a mentőknek, a bácsi jön. Amúgy nem vagyunk túl jóban, köszönünk, de egyből segítenek, aggódnak. Ketten sem bírjuk megemelni.
A felső szinten egy törékeny lánykát lelek, meg egy nyurga kamasz fiút, aki jön, csak felöltözik.
A mentő nem jön, a bácsi ki tudja mióta feküdt ott, a miért is kérdőjel.
Lehet egy stroke, egy kiugró vérnyomás, egy leesett vércukor, szédülés, bármi.
Elmondni nem tudja, azt sem, mit ütött be, vagy tudok-e segíteni. Aállán régebbi lila foltok, nem ez az első rosszullét.
Mackó, miután végig rohanta/zörgette a lépcsőházat először azt nem értette, miért nem jön senki segíteni, ezután a mentőt várva, annak meg nem jelenését méltatta.
-"Én azt akarom, hogy először azt lássák el, akiket ismerek és szeretek."
-Nincs elég kocsi, sok a baleset meg a beteg, nem fog tudni egyből jönni.
Először a súlyosakhoz megy.
-"És ha komoly baja van szegénykének?"
Hát igen, ez az amit senki nem tud, mert nem is tudjuk, mikor és pontosan mi is történt és ez az a kérdés, amit senki nem mondott ki, de mindenkinek ott volt az arcán.
Azért 15 percen belül kijöttek a mentősök.
Apám pedig, ott a világ végén hamarosan hasonló korban és állagban mint ez a régen oly vidám és önálló bácsika.
Remélem, jó időben lesz valaki jó helyen, ha baja esik, mert különben napokig meg sem tudom...
Figyeljetek!
Sok múlhat rajtatok!
:)
