Akinek nem inge...
Ok, eljött az idő, hogy a trutyis bilibe belenézzünk...
Midezt úgy, hogy ismerem jól saját berögzött kis baromságaim széles repertoárját, és nagyjából a női játszmákat is észlelem, ha miértjüket nem is értem vagy épp elfogadhatatlannak tartom.
(A kikaparom a szemed és kígyót-békát mondok rád, elszeretem vagy csak ellened hangolom a pasidat, mert te vagy a barátnőm és be kell bizonyítsam neked felsőbbrendűségemet és el kell tapossalak jellegű ötleteken besokalva...)
Nem mindenki fog érte szeretni, de mivel eddig is csak relatív kevesek perverziója volt furcsa kis lényem becsben tartása, így nekik őszinte rajongás, vagonnyi szeretet és hálás köszönet mindezekért!
;)
Bocsánat előre is, ha belemászok bárki lelkivilágába stílusomból adódóan majdnem óhatatlanul!
Nem ellenetek.
Értetek.
Már, ha értitek...
Van ugye az a kupac hölgy, aki korosztályából fakadóan közel áll hozzám.
Tesóm szerint majdhogynem nem is generáció, hanem degeneráció.
Nos, néha napján én sem értem a kortársnőket és mit szépítsem, egyre gyakrabban van néha napja...
;)
A múltra való emlékezés azt hiszem, idővel magától eljön az életünkben.
Számomra furcsa, habár azok ott fix történések, de mégis változnak a bizonyos bóbitákban idővel, épp ahogy az adott szövegkörnyezet vagy érdek kívánja...
Mégis létezik az időgép?
A múlton rágódva félő, pont a jelenünkről maradunk le.
El kell fogadni, nem tudtuk jobban csinálni, megtettük, amire volt lehetőségünk, képességünk, elmúlt.
Most éljük a jelenünket, amit minden nappal megadatik, hogy megpróbáljunk teljesen másképp, ha épp úgy hozza úri kedvünk...
Hatalmas ajándék ám minden reggel élve ébredni és tiszta lappal kezdeni.
Akár jobbak, többek is lehetünk, mint tegnap ilyenkor...
Persze ingyen nem adják.
Át kell lépnünk megszokásaink korlátain, néha saját egónkon, sőt kétségeinken, félelmeinken is.
De mégis megéri egy szebb jövő reményében.
Ha pedig nem tesszük, az a mi döntésünk. Fogadjuk el a következményeit.
Nem az a szemét, aki bevállalja, hogy megpróbálja kihozni a maximumot az életéből, él a lehetőségekkel.
A hátunk mögött kizárólag a seggünk és a múltunk.
Csak az egyiken van módunk változtatni.
Az legyen betonkemény, ha már ennyi energiát fektetünk bele..
A másikból max. tanulni lehet vagy nevetni rajta.
Sírni kár volna.
Napjainkban sok a szingli nő.
Nem azért, mert ez olyan szuper, meg trendi, hanem mert egy világát egyedül felépítő nő nem könnyen varr nyakába egy óriáscsecsemőt.
Az a másik a maga bizonytalanságával, esetlenségével, túlságosan emlékeztetne egykori, még nem szanaszét trénelt, jólelkű mivoltjára.
Ígyhát leirtja, kidobja, eldózerolja.
De...
Milyen lesz utána a szóban forgó pasas (v)iszonya az ilyen forma nőkhöz?
És nézzük a sikeres (karrierista) nőt...
Vajon boldog így?
Kellett tényleg nekünk ez az én erős vagyok, majd én megmutatom!?
Ugyan mégis kinek?
Érdemben nincs is közönség.
Erre nem sokan vevők.
A nő mégis csak egy gyengéd, érzékeny, érzéki csoda, valami titokzatos finomság.
Nem egy félelmetes, harcias, hideg, követelődző akarnok.
Persze, nem mindenki akarta ezt a fajta dominába hajló változást.
Volt akinek a túlélése múlott ezen az úton.
Én fiús vagyok, katonagyerek.
De eszem ágában nincs vezetni, ha van mellettem pasi.
Sem fizetni, sem cipekedni, sem mindent tudni.
Élvezem, ha a mai világban megadatik, hogy nő lehetek, nem csak "a mindent megoldó ember".
Hálás vagyok minden pillanatért, ami arról szól, hogy nő vagyok.
Azért is, hogy vannak még férfiak, igaz, elvétve.
Ki a férfi?
Akinek nagy autója, háza, hangja, képernyője van?
Esetleg státusz, pia, drog, szeretők, család?
Nekem nem.
Aki kinyitja az ajtót,
aki feladja a kabátot,
aki előre enged,
aki a szemembe néz és úgy köszön,
aki virágot hoz, csak úgy.
Aki meghallgat,
aki elmeséli ami bántja,
aki segít, amikor és amiben kérem,
aki megköszöni a figyelmemet,
vagy épp az eddigieket,
vagy akár azt hogy nevelem a gyermekét.
Aki átölel és ott van velem, ha szükségem van rá,
akivel lehet együtt aludni és együtt ébredni,
vagy akár csak hunyorogva ébredezni egy kávé mellett,
apróságokról csacsogni vagy épp nevetni egy nagyot.
Aki teljes önmagában, a helyén van a világban,
aki élvezi a pillanatot, az életet és esetleg a társaságomat,
aki tudja, mikor legyen hajthatatlan és mikor gyengéd.
Aki tud úgy szeretni, ahogy vagy, a kupac hisztiddel, rigolyáddal, idétlenségeddel, szétszórtságoddal, száz cipőddel, késéseddel, rossz napoddal, szorongásaiddal együtt, mert Rólad van szó.
És természetesen az is, aki gondoskodik a családjáról és támasz bánat idején.
Elvégre a jóban odatenni magad könnyű, de valahogy a rosszat szinte mindenki köszöni szépen, de nem kéri...
...és persze ez nem biztos egy embertől érkezik és az én életemben nem feltétlenül adatik meg ezekből mind, de ez itt sok emberi és szerintem valóban férfias gesztus.
Így örülni kell neki, ha egyáltalán látjuk valaha is bármelyiket élőben.
Akinek megadatik, hogy mindezeket az impulzusokat, élményeket egy embertől
és csak is kizárólag személyreszabottan Ő megkapja,
nőként, emberként, anyaként, a mai világban,
szerintem nagyon-nagyon legyen boldog, kötelező jelleggel, tüntetőleg és pimaszul,
tegye össze a két kezét, ellenben a lábát soha ne és szíveskedjen folyamatos pozitív megerősítést adni az adott férfinak, akár kéz, szájrátéttel is, hogy már pediglen amit tesz az töretlenül jó és helyes.
Egyébként is érdemes csakis kitárazva útraengedni ezeket a kivételes harcosokat nap mint nap.
Ellenkező esetben félő, hogy levadászásra kerülnek, ugyanis a 18-48 közti vérszomjas, kíméletlen és gátlástalanul készséges margitkák csakis arra várnak, hogy jöjjön egy rossz nap, konfliktus, szexmegvonásos bünti.
Nem szabad elvonni, kell, mint a levegő... ...jutalmazni viszont lehet vele.
Olyan kínálat van, hogy akkor bevásárol máshol, ha otthon nincs meg a porciója.
Tessék ezzel a gondolattal barátkozni és létezni.
Utána pedig mindenki vethet magára, keresztet, sót, szemet...
...És igen, nekünk is szükségünk van rá, bármit is mondtak Nektek erről anno.
Ettől érzed szépnek, vidámnak Magad, és főként nőnek.
Ha szeretve, szeretgetve vagy, méghozzá jól vagy épp bitangul, kinek mi az igénye...
;)
Én szeretem az életben, hogy vannak valódi barátok, akinek nem kell pont olyan autó, ruha, élet, mint az enyém, mert eszük ágában nincs versenyezni velem.
Teljes értékű önálló és különleges egyéniségként élünk egymás életeinek tőszomszédságában szeretettel, tisztelettel.
Nem furkáljuk, szidjuk egymást, ugyanaz hangzik el szemtől szembe, mint egymás háta mögött.
Érdek nélkül, időtlenül, töretlenül.
Csak csupán mert értékesnek tartjuk egymás lényét, társaságát.
Ugyanis tudják, mert mellettem voltak a legnagyobb kupac guanóban, hogy egyáltalán nem irigylésre méltó, amiken túl vagyok.
Természetesen én főztem magamnak, eszegetem is kiskanállal, még ha néha ugye, hát... hogy is mondjam, meglehetősen bizarr íze is van....
Bennem fel sem merül, hogy a másik jobb, rosszabb, szerintem egyszerűen másabb, de ez így van jól.
Érdekes világ a másik ember, rengeteget tud tanítani nekünk.
Bizony, legtöbbet saját magunkról.
Már ha van az embernek humora hozzá...
Jópofa gondolat a "rengeteget dolgozom magamon".
Nem túl gyengéd, nem túl nőies, nem túl vonzó.
...Mennyire máshogy hangozna a rengeteget teszek másokért...
Szép, hogy külön iparág élősködik a "Hogyan légy irigylésre méltóan boldog" -című storyn, de akik ebből amúgy meglehetősen jól megélnek, vajon tényleg tudják, megélik, amit tanítanak vagy csak felsminkelt vigyort festve mantrázzák a nagyvilágba, maguk sem hinvén igazán?
Boldogabb pedig nem egy cipőtől, telefontól, ruhától leszel.
Attól a döntéstől, hogy a jót keresed a napodban, a világban és önmagadban.
Attól, ha tudod, hogy miken vagy már túl és hiszed, hogy érted történnek a változások.
Attól, ha nem elvársz, hanem hálás vagy a jóért.
Attól, hogy tudod, mennyit érsz és szereted az életedet vagy teszel érte, hogy jobb legyen.
Attól, hogy igyekszel a legjobb tudásod szerint létezni a világban.
Egy helyen lehetsz mindig biztonságban és ott evidens lenne jól érezned Magad
....a saját bőrödben.
Akkor jöhet bármi.
Uff.
:)