Ajtók...
Sétáltam egy folyosón. Rengeteg ajtó volt rajta.
Nem mind vonzott.
Annál is inkább, mert nem lehet tudni, mi van mögötte, és jó-e ha kinyitja az ember lánya..
Mint a múltkor, Pandora szelencéjét, hogy aztán elpusztítson bennem, körülöttem mindent.
Csoda, hogy nem lett nagyobb bajom az ijedtségnél és a csalódottságnál.
Egy ajtó mögül meleg, visszafogott fény szűrődött ki.
Azon szerettem volna belépni.
Megtudni, mit-kit rejt.
Bekopogtam.
Kiszóltál, hogy szabad.
Kíváncsi voltam, nagyon kíváncsi, hogy mi vár odabent.
Szerettem volna melléd ülni, meghallgatni a történeted.
Megkérdezni, hogy mit tehetek érted.
Álltam az ajtóban.
Néztem rád, de te távol és háttal ültél.
Nem tudtam, mit tegyek.
Inkább éreztem, mint tudtam: jó vagy és végtelenül szomorú.
Kérdezgettelek, néha válaszoltál.
Volt, hogy magas lóról, volt, hogy sietve.
Volt olyan is, hogy teljesen másra, mint amit kérdeztem.
Mégis lenyűgözött, vonzott világod.
Egyre kíváncsibb voltam valódi arcodra, lényedre.
Kijöttél az ajtóba, előtte már láttam pár pillanatra felvillanni arcodat.
Tetszett. Kedves volt nekem.
Ott a küszöbön váltottál velem pár szót a félhomályban.
Majd táncoltál velem.
Érezni véltem a lelked.
Szeretetre méltó és varázslatos élmény volt.
Majd visszamentél a szobádba, visszaültél háttal.
Nem hívtál be, de be sem csuktad az ajtót.
Nem mondtál semmit.
Én csak álltam, kissé még elvarázsolva, néztelek, próbáltam kivenni az arcod a távoli ablak tükrében.
Próbáltam elérni azt, hogy megmutasd magad, hogy találkozzunk valahol félúton.
Kérdeztelek, nem válaszoltál.
Már vissza is temetkeztél az elintéznivalóid tengerébe.
Olyannyira lekötött, hogy nem is hallottál vagy ha igen, inkább zavart, sem mint érdekelt.
Be akartam csukni az ajtót, hogy ne zavarjalak, azt mondtad, butaság.
Elmondtam, hogy szeretnélek megismerni és közel lenni hozzád újra.
Azt mondtad, ilyet nem mondhatok.
Kérdeztem egy csomó mindent, csak hogy jobban értselek.
Megbántódtál.
Most itt állok az ajtódban, azzal a tudattal, hogy szédületes élmény a Veled együtt.
Azzal az érzéssel, hogy visszafordíthatatlanul haragszol.
Azokkal a kétségekkel, hogy Téged egyáltalán nem is érdekel, hogy ki vagyok, hogy itt vagyok-e egyáltalán és hogy már réges rég be kellett volna magam mögött csukni ezt az ajtót, mert soha nem is volt igazán nyitva.
Kiszolgáltatottan és bizonytalanul érzem magam ebben a helyzetben.
Nem ismerem a házirendet, a játékszabályokat.
Itt nem tudok és már nem is merek önmagam lenni.
Leszállok a hintáról, amire várakozás közben álltam.
Félek rajta és nem is tudok miben kapaszkodni.
Fogalmam sincs, meddig kéne itt rajta állnom, ha egyáltalán kellene.
Közben vár rám az életem és megy az idő.
Bitang nagyot esnék, ha most újra idejönnél hozzám.
Visszaoldalgok a folyosóra.
Ajtódat majd itézed, ahogyan jónak látod.
Elnézést a zavarásért és köszönöm a táncot!